Kupac
hatalmasat nyújtózott. Vagyis csak nyújtózott volna, ha a keze nem ütközött
volna bele a falba. –Juj! – mordult fel félálomban. Kinyitotta az egyik szemét,
aztán álmosan becsukta. Kinyitotta a másik szemét, de azt is becsukta. Végül az
ébresztőóra fülsiketítő berregésére felült az ágyban.
Kupacnak igazán kicsi ágya volt, kifli alakú, nem éppen
nyújtózkodásra alkalmas. Ez pedig úgy történhetett, hogy Kupac nem szobában
lakott, mint a többi kisgyerek, hanem egy szivárvány színű kis űrhajóban, akit Marcinak
hívtak.
Kupac megtörölgette
álmos szemeit, ivott egy bögre kakaót és megvakarta kócos buksiját. Aztán
barátjához fordult.
– Na Marci, hova megyünk ma?
– Jó reggelt, Kupac!Már alig vártam, hogy felébredj,
egy csomó ötletem van…
Kupac
gyorsan fogat mosott, felöltözött, aztán kényelmesen elhelyezkedett az űrhajót
vezérlő műszerfal előtt. Átkattintott egy piros kapcsolót. Marci belsejében
hirtelen lámpák gyúltak, egy hatalmas képernyőn pedig színes labda formájú
bolygók jelentek meg. – Ehhez mit szólnál? – kérdezte Marci vidáman.
Kupac nagyon
izgatott lett.
-Marci én
oda szeretnék menni! Nem, inkább ide! Jaj de fényes, inkább ide! – lelkendezett
a különböző képek láttán.
-Na most akkor
hova menjünk? –kérdezte Marci elbizonytalanodva.
-Tudod mit,
Marci, menjünk el a Napocskához! – kiáltott fel Kupac.- Hogy lehet odajutni?
-Hát a
Tejúton jobbra, aztán kicsit balra, aztán egy éles kanyar….
-Jaj Marci,
ne kezd már megint!Inkább induljunk!
-Jó, jó. Biztonsági
öveket bekapcsolni!
Az űrhajó
hordozórakétái izzani kezdtek, Marci elemelkedett a földtől, és Kupac pár perc
múlva már egy csendes, békés térben, az űrben találta magát.
-Jaj, Marci
segíts, valami történik, elszáll a kakaós csigám, és ott lebeg a ceruzám és és
és én is lebegek!
-Hihihi-
vihogott Marci. Ezt elfelejtettem mondani. Az űrben súlytalanság van.
- Az jó. Az
mi? – kérdezte Kupac és nagyon buta arcot vágott.
- Az olyan,
hogy semmi sem esik le. Mert nincs hova LE essen. Érted?
-Egyáltalán
nem.
-Na jó,akkor
máshogy mondom. Amikor a földön állunk, minden a Földünk középpontja felé esik.
A kakaóscsiga például a padlóra. Mert a Föld belseje vonzza, mint egy hatalmas
mágnes. Itt az űrben viszont nem állunk semmiféle bolygón, így aztán nem is
vonzza semmi sem magához a tárgyakat. Vagyis a kakaóscsiga lebeg.
-Jó. És ha
például kiönteném a kakaót? –fogta meg Kupac máris az izgalmasabb végét a
kérdésnek.
-Az is csak
lebegne összevissza.
-Akkor nem
öntöm ki. Inkább meséld el, mi az a hatalmas nagy izé ott kint - mutatott Kupac
előre kifelé.
Ez itt a
Jupiter, az egyik a Napocska körül
keringő bolygók közül.
-Milyen
óriási!
- Fején
találtad a szöget! Olyan nagy, hogy óriásbolygónak nevezik.
-Nagyon
szép, de mért kiütéses? Ott, látod azt a nagy piros foltot rajta? Beteg a
bolygó?
-Dehogy! A
Jupiter vörös foltja valójában egy hatalmas szélvihar.
-Akkor nem
is mehetünk közelebb? De kár, pedig milyen szép színe van – kenődött el Kupac.
-Gyere,
mutatok valami mást, az is vörös – vigasztalta Marci, azzal egy erős jobbkanyart
vett és továbbszáguldott az űrben.
-Mekkora
vörös tűzgolyó! – tátotta el a száját a csodálkozástól Kupac.
-Mars a neve. És igazából kőtörmelékből áll.
Hatalmas kősivatagok borítják, azoknak van olyan különleges vöröses színük.
-Erről már
hallottam. Itt élnek a marslakók, azok a fura kis lények.
-Nos Kupac,
igazán nem szeretnélek kiábrándítani, de jelenleg úgy tudjuk, ezen a bolygón
nincs élet.
-Akkor mit
lehet itt csinálni?
-Lehet
például csúszkálni. Látod azokat a fehér csúcsokat, jégsapkák. Szeretnéd, hogy
csúszdázzunk rajtuk?
-Naná!
Marci az
egyik fehér hegycsúcs felé vette az irányt, ereszkedett és egy hatalmas
csúszással landolt.
-Juhúú!Még,
még! – kiáltotta Kupac.
-Majd
legközelebb, annyi mindent szeretnék mutatni- szólt Marci.
A kis űrhajó
ügyesen elemelkedett a jeges felszállópályáról és már röpítette is tovább
Kupacot.
-Mikor érünk
már a Napocskához? – türelmetlenkedett Kupac.
-Már nem
vagyunk olyan messze – válaszolt Marci.
-Már látom is,
csillogó sárga és milyen lapos!
-Ez még nem
a Nap, hanem a Szaturnusz bolygó. De igazad van, nem teljesen kerek, inkább
olyan lapított tojás formája van.
-Oh. És
hullahoppozik?
-Egyáltalán
nem. Azok a gyűrűi. Jégből és kőtörmelékből állnak össze.
-De legalább
forog?
-Persze.
Igazából éppen azért olyan lapos, mert nagyon gyorsan forog. Olyan sebesen
pörög, hogy egészen belefogyott az idők folyamán. No gyere Kupac, indulás!
-Folyton
sürgetsz Marci! Hova rohanunk már megint?
-Csak azért
nógatlak, hogy eljussunk a Napocskához.
-Jólvan
tudom. Ez a már a Nap?
-Nem, ez a
Merkur.
-Itt is megállunk?
-Inkább ne, ez a bolygó nappal nagyon forró, éjszaka viszont
rettenetesen hideg. Nem igazán nekünk való.
-De én már elfáradtam - nyavalygott Kupac.
-Gyere, mindjárt megérkezünk!- bíztatta Marci.
-A mindenségit, de nagy és milyen furcsa! Olyan mint a
vaníliapuding, amit anya főz. Sárga és bugyog és nagyon forró!- kiáltott föl Kupac.
-Bizony, a Nap olyan forró, hogy meg sem tudjuk közelíteni.
Nagyon fontos a Föld és a többi bolygó számára, akik innen kapják a fényt és a
meleget.
Kupac szinte rátapadt az űrhajó ablakára. - Ez a
leghatalmasabb bolygó, amit valaha is láttam!
- A Nap nem bolygó, hanem csillag. Saját energiája, fénye van
- szólt Marci.- A bolygóknak nincs saját
fényük, csak ha megvilágítja őket egy csillag. Mint például a mi Földünket a
Napocska.
–Ez elég bonyolult,
már egészen beleszédültem. És éhes is vagyok. – vallotta be csöndesen Kupac.
-Na akkor irány a Föld!Legközelebb pedig megnézzük a Plútót,
a Vénuszt, a Neptunuszt és az Uránuszt – tűnődött Marci, aztán egy hatalmas
balkanyarral hazafelé indult. Pár perc múlva, egy kellemes réten landoltak.
Kupac fogat mosott, vacsorázott, fölvette a pizsamáját és bebújt a kifli alakú
ágyába.
-Ez egy nagyon jó nap volt- szólt a barátjához. – Csak az a
kár, hogy innen már nem láthatom a színes bolygókat!
-Nézz csak
ki az ablakon! Ha eléggé mereszted a szemed, megláthatod a Szaturnuszt, a Marsot,
a Vénuszt…
Kupac
azonban mindebből már alig hallott valamit. A bolygóleső kalandban úgy elfáradt,
hogy egy pillanat alatt álomba merült.
