Retek Feri megmondja

 

Retek Feri négy éves, nyurga és a nevével ellentétben egyáltalán nem koszos kisfiú. Vagyis a szó hagyományos értelmében nem koszos. Szeret kezet, fogat és arcot mosni, viszont még ennél is jobban szeret játszani. A játék meg ugye, néha, alkalomadtán….kosszal, sárral, gyurmadarabokkal, festékpacákkal jár. Ez a mese azonban most éppen a tiszta Retek Feriről szól.

A helyzet ugyanis az, hogy Feri másról volt híres az óvodában. Méghozzá a szájáról. Ferit úgy nevelte az anyukája és az apukája, hogy mondjon csak ki bátran mindent éppen úgy, ahogyan gondolja. Az őszinteség jó dolog! – bíztatták otthon és ezt Feri komolyan is vette. Azt persze Feri szülei álmukban sem gondolták volna, hogy az őszinteség valójában elég kevésszer bizonyul majd jó dolognak, ellenben meglehetősen sokszor kerül miatta bajba a fiacskájuk. Feri amúgy az ilyen helyzeteket elég egyszerűen intézi el. Azt mondja: Upppppsz! És kész.

Egyszer például Ferit étterembe vitték a szülei. Egy kicsi vendéglőben ette Feri a hatalmas rántott husit, ami akkora volt, hogy alig fért a tányérjára. Feri pocakjába meg aztán egyáltalán nem fért be. Így eshetett meg az, hogy amikor Feri szülei még bőven falatoztak az asztalnál, Feri már nem tudott nyugalomban megülni a hátsóján. Először buborékokat fújt szívószállal az ásványvizes pohárba. Erre anya csúnyán nézett. Aztán Ferinek új ötlete támadt,  a maradék enni- és innivalót kezdte összeöntögetni. Erre anya még csúnyábban nézett és az orra alatt megadóan azt morogta: na jó, menj. Feri a győztes vigyorával szállt le a székéről. Nézelődött, majd körbejárta az éttermet, csacsogott a többi vendéggel. Aztán egyszer csak sikítva szaladt vissza a mamájához. - Gyere anya, gyere, mutatok valamit! - Azzal elvonszolta egy másik asztalhoz a mamáját és rámutatott egy idegen nénire. – Látod anya, megmondtam, hogy az embereknek is nőhet méregfoguk, pont mint a kígyóknak! Kérd meg a nénit, hogy mutassa meg az övét! – Ekkor történt, hogy Feri anyukája egyáltalán nem tudott mit mondani, ellenben elvörösödött a füle, majd az orra, később az egész feje. Amikor pedig a néni elnézően felé mosolygott, anyának be kellett látnia, hogy Feri igazat mondott: a néninek tényleg hatalmasak voltak a szemfogai! Anya akkor úgy érezte, hogy szülőnek lenni nagyon nehéz dolog és neki most le kell ülnie.  

Máskor apa és Feri éppen kapura rúgtak a játszótéren. Ferinél a sárga-zöld labda volt, ami köztudottan a kedvence. Akkor érkezett meg Emma. Feri szereti Emmát, jókat szoktak együtt csúszdázni és motoros-fogózni a mászóka körül. Emmát viszont ezúttal nem az anyukája hozta a játszótérre, hanem az apukája. Amikor Feri, apa, Emma és Emma apukája leültek a kispadra megenni a gyümölcsöt, Feri hirtelen felállt. Odament Emma apukája elé. Aztán közelebb lépett. Aztán még közelebb és kidüllesztette a szemét. Aztán sajnos meg is szólalt. - Apa, a bácsi kajakra csámcsog! – Akkor apa szégyenében majdnem kiköpte a szőlőt, de végül mégis úgy döntött, hogy lenyeli, mert amíg rágott, legalább nem kellett megszólalnia. Szerencsére Emma apukája nevetni kezdett, bár sem Emma, sem Feri, de még Feri apukája sem tudta, hogy vajon min nevet. Feri apukája minden esetre nagyon hálás volt, Emma apukája viszont nem evett többet, pedig nagyokat korgott a gyomra. Emma másnap azt mesélte Ferinek, hogy az apukája otthon egy egész csirkét falt fel vacsorára. Feri ezt megpróbálta elképzelni, de nem tudta.

Máskor Feri náthás volt és nem ment oviba. Akkor anya nagyon gondolkozott, végül jól felöltöztette Ferit és magával vitte a fodrászhoz. Feri amúgy is szeretett a fodrász nénihez menni, akinek szép hosszú vörös haja és kedves hangja volt. Meg cukorkája. Szóval Feri szépen csendben autózott és cukorkázott, autózott és cukorkázott, amíg anyának festették a haját. Aztán egy néni jött ki a szomszédos kozmetikából. Óvatosan megállt a térdelve játszó Feri mögött és leakasztotta a fogasról a kabátját. Akkor Feri felnézett rá és angyali tekintettel megkérdezte: - A néni ugye nem szereti a gyerekeket?- A fodrászatban akkor akkora csend lett, hogy meg lehetett hallani, ahogy egy kis fekete muslinca beleharap az asztalra kitett almába. Savanyú volt, akárcsak a közhangulat. A néni ránézett Ferire és csak annyit tudott mondani, hogy : Jajdehogyisnemkincsemmmmkkkhhhmmm. Aztán nagyon gyorsan felvette a kabátját és köszönés nélkül elment. Először a fodrász néni mosolyodott el és meglóbálta a szép vörös haját, ettől Feri bájvigyorba kezdett, amin végül anya is elnevette magát. Úgy alakult, hogy anya többet nem vitte Ferit magával a fodrászatba.

Láthatjátok hát, hogy Feri őszinte kisfiú. Az anyukája és az apukája büszke is rá, hogy Feri mindig igazat mond. Az utóbbi időben sokat beszélgettek otthon az őszinteségről, Feri pedig végül a következő dolgokat véste az eszébe:

Hazudni rossz dolog. Szorítja a hasunkat.

Ha zsiványságot csinálunk, az igazság nem az, amit kedvünk van elmondani róla, hanem az, amit nincs kedvünk.

Őszintének lenni jó dolog. Akkor is jó, ha anya feje éppen vörös lesz tőle.